Írok, majd írok.

Komolyan. Mindeféléről. Arról, hogy hiányzik Fruzsi, Merci és Nellie! Ó, de mennyire hiányoznak. Néha azon kapom magam, hogy ha még 2-3 perccel többet gondolok rájuk, elkap a sírás. De nem szabad, erősnek kell lenni. Mert egyszer mindennek eljön az ideje. Egyszer mind a három csajszit körbeölelgethetem, és dilis beceneveken szólíthatom őket. Úgy, bizony.
És majd arról is írok, hogy az egész házunk egy nagy halom építési-törmelékre emlékeztet. Már alig 1 hónap, és készen lesz a szobám is! *.*
És írnék én a suliról is, meg a vizsgákról... és a Múzeumomról, ami olyan, mintha az enyém lenne ;-) ... Mesélnék a hajamról, ami még soha nem nézett ki így, és amit 2 héten belül harmadszor viszek fodrászhoz, annyira katasztrofálisnak érzem, ...és Ó, meg még... igen, sokmindenről írnék. Egy olyan hosszú bejegyzést írnék, hogy órákig tartana elolvasni, de olyan érdekes lenne, hogy senki nem bírná abbahagyni az olvasást... :-)  De nincs időm. Éppen csak levegőt kapok. Na jó, annál azért több időm van, de bűntudatom lenne, ha a szabadidőmben blogolnék. Sok a tennivaló. És ráadásul minden nap végén mamámékhoz megyek. Ott alszom, mert itthon nincs fekhelyem. Mamáéknál pedig WiFi nincs.

De talán holnap lesz időm délelőtt. Hiányozik a blogolás. :-)

Vannak az igaz barátok, és vannak a szájhősök.

Félig még fáj a fejem. Lassan és gyengét hat az algopyrin. A tegnap este/éjjel hatása.
Azt hittem, van egy barátnőm a suliból, akire számíthatok. Tévedtem. azt hittem, a barátok nem dobják el egymást, csak hogy nekik kényelmesebb legyen. Tévedtem.
Az okos más kárán tanul. Hát én buta voltam, mert hiába voltak előjelek, szemethunytam felettük.

Így alakult, hogy hajnali fél 5-kor még a lépcsőházban szenvedve próbáltam bejutni az ajtón, végül sikeresen. míg a barátnőm... egy buliban enyelgett egy sráccal. Mit sem törődve azzal, hogy egy 20 éves lány egyedül utazik az éjszakai járatokon, úgy, hogy fogalma sincs a Pesti éjszakai tömegközlekedésről. Nem foglalkozik azzal, hogy az se biztos, hogy hol fog aludni, mert ugye úgy tervezték, csajbulit tartanak.
Ilyenkor valahogy irónikusan emlékszem vissza a pár órával azelőtti kedves mondatára: "Olyan, mintha a hugom lennél!"

Az ember tapasztal és továbblép. Sokszor a saját kárán. De megtanulja.

Tegnap próba volt

Azt tudom mondani, hittel megvallani, hogy Jézusé vagyok.

Apróságok 2.

Már rég írtam "nesze-semmi-fogd-meg-jól" helyzetjelentős posztot.
Talán most is csak azért van kedvem hozzá, mert addig sem kell beadandót írnom. (pedig időszerű lenne)
Nos, lássuk csak, mik vannak itt a "házam táján".

*A hajam megnőtt. majdnem minden nap copfban hordom. A napokban már be is tudtam göndöríteni hajsütővel. Feleslegesen, mert göndören is csak begumizom. :-)
*Majdnem minden nap megkérdezik, hogy műszempilláim vannak-e. Nem értem. Szerintem normális szempillaméretekkel rendelkezem.
*Rájöttem, hogy újra hízni kezdtem. Aminek sürgősen megálljt kell parancsolni.
*Ma miközben pirítóst csináltam, a koliban bekapcsolt a tűzjelző. Vicces volt. (najó, annyira mégsem.) :D
*kezdenek helyreállni az év végi eredmények.
hátra van még:  - médiatervezés
                        - info II.
                        - újságírás II.
A többi vizsgaidőszakra marad.
*Otthon elkezdődött a lakásátalakítás. A szobám átrendezésében anya segít. A többi szobában meg én segítek neki. Törtfehér fal lesz, fa bútorokkal (ezek már adottak) és egy-egy rózsaszín/rózsás kiegészítő dob majd rajta. És lesz új íróasztalom, éjjeliszekrényem, meg nagy tükröm is. *.* És a falra családtagokkal közös képeket szeretnék kirakni. Jajj, nagyon várom már! Eredetileg csak annyi lett volna a változás, hogy szőnyeg helyett parkettát kapok. De ha már egyszer nekiállunk, legyen megcsinálva rendesen. Még mindig a 12 évesen gyártott "graffiti"-jeim díszíti a narancssárga falamat. Mintha valami túlbuzgó tini próbálkozásai lennének. Ja, azok is... :D Na mindegy. Majd rakok fel előtte-utána képet. Június első hetére lesz fullosan kész.
*Mostanában sokat beszélgetek a nővéreimmel, és rájöttem, hogy nagyon-nagyon szeretek velük beszélgetni! :-)
*Öcsémmel is többet beszélgetek. (bár az lehet, hogy annak köszönhető, hogy neki még nincs jogsija, így én furikázom mindig mindenhova.) :-)) ÉS itt jegyezném meg, hogy az öcsi már jó vén, vasárnap töltötte a 19-et!
*Nem voltam Starbucksba jó ideje. És valamiért már nem is vágyom oda. Talán ez is valami felesleges hóbort volt? Lehet. Mindenesetre a Vanilla Latte-t és a Mango Juice-t még mindig szeretem. :-)
*Sajnos újra rászoktam a sminkelésre. De mivel időben észrevettem, így a következő lépés a leszokás. Hihetetlen, mennyire a rögeszmémmé képes válni... :-(
*Már alig foglalkoztat a továbbtanulás kérdése. Tényként kezelem, hogy szeptembertől új szakot kezdek, de nem akarok belegondolni, hogy hol. (bár lassan már egyértelmű) Kemény lesz, az tuti. De menni fog. Ez is tuti. :-)
*A gyülink neve megváltozott: Szeráf Gyülekezet. Új szolgálati területek kezdenek foglalkoztatni, és kezdem érezni annak a fontosságát, hogy a régiekre is nagyobb hangsúlyt fektessek. Rájöttem, hogy fele annyira sem lenne unalmas az életem, ha tényleg minden rám bízott feladatot 100%-osan teljesítenék. Szóval most próbálom emelni a munkavégzésem minőségi színvonalát. (létezik ilyen kifejezés? :D)
*Szeretnék találni új mozgásformát, sportot. Talán előveszem a görkorimat, és nekilódulok néha a Margitszigetnek. Hmm, nem is rossz ötlet. És még időm is lenne rá. :-) jó lenne, ha ez már tényleg nem csak elméleti síkon ragadna, hanem tényleg lenne kitartásom hozzá.

Na jó, tovább nem húzhatom az időt, vár a beadandó. 

Jóéjt mindenkinek* :-)

A papíron ez állt: "Szeress engem!"

Egy hosszú sorban kígyózva álltak a fiúk egymás mellett. Cipőjük orra pontosan illeszkedett az eléjük felrajzol egyenes vonalhoz. Előttük egy lány sétált fel-alá. egy füzet volt  a kezében és toll. Egy listát tanulmányozott, és egyszer-egyszer megszólalt egy-egy fiúra rámutatva:
-Hátra!
Ilyenkor az a srác, akire épp mutatott, hátra lépett. Így lettek egyre kevesebben a vonalnál.
A lány oldalán egy férfi is sétált. Ő is a listát nézte, de nem szólalt meg.
Amikor már csak három fiú állt a lány előtt, a férfi így szólt:
-Srácok, ti jöttök!
Erre a három fiú előkapta a saját listáját, és ráolvasta a lányra.
Az első:
- Nálam nem felelt meg. - majd kisétált.
- Meg sem közelíti. - szólalt meg a második, ő is elvonult.
A harmadik hosszasan figyelte saját listáját, majd a férfira nézett.
- Szerinted? - kérdezte.
- Cseréljetek listát! - válaszolt a férfi.
A fiú és a lány listát cseréltek. Mindkettőjüknek kikerekedett a szeme a meglepődöttségtől.
- Te... te ezeket mind elvárod tőlem? - kérdezte a lány remegő hangon.
- Hát... ahogy elnézem, a te listád se semmi. Olyan ember a Földön nincs, aki ezeknek megfelelhetne... - tűnődött a fiú.
Álltak még egy darabig egymás listáját tanulmányozva, majd kérdőn néztek a férfira, aki épp az ablakra hulló esőcseppeket versenyeztette. Majd mintha megérezte volna a rászegezett tekinteteket, megfordult és visszasétált.
- Kérem a listákat! - szólat meg erélyesen.
A fiatalok szó nélkül átadták neki mindkét füzetet. A sarokba hajította őket, mire azok hirtelen maguktól lángrakaptak, és porrá égtek. A tűznek nyoma sem volt. Ahogy a füzeteknek sem.
- Nos, melyikőtök tud megfelelni a másik elvárásainak? - kérdezte mosolyogva a férfi. Mindketten a földre szegezték szemüket, és esetlenül álltak némán.
- Sejtettem. Mindkettőtök olyat vár el a leendő társától, amit lehetetlen teljesíteni. Csupa olyan dolgok, amiket én sem várok el tőletek. Tökéleteset akartok, miközben ti sem vagytok tökéletesek. Egyedül nekem lenne jogom elvárni a tökéletességet. Mégsem teszem.
- De hiszen Te azt mondtad, a legjobbat szánod nekem! - csattant fel a lány. - Én csak leírtam, milyen lenne számomra a legjobb.
- Csak én tudom mi a tervem Veled! Én tudom, mi a legjobb Neked! Készíthetsz listákat, gyárthatsz praktikákat és működési elméleteket. De semmi sem fog működni, amíg a saját elképzeléseid szerint próbálod kézbentartani a dolgokat.

Ahogy befejezte mondanivalóját, elővett két papírdarabot.
- Tessék. Ezek azok az elvárások, amelyeket teljesítenetek kell. - mondta, miközben átnyújtotta nekik.
- Ennyi??? - kérdezte a fiú.
- Ennyi.
- Dehát ezen csak egy mondat szerepel!
- Pontosan. Viszont ha ennek az elvárásnak megfeleltek, minden másra képesek lesztek. Mert ebből indul ki minden. Ez az egész lényege. Ha ez megvan, nincs szükségetek saját ötletekre és listákra.
- Hát rendben. - a lány a férfira nézett, miközben a papírt összehajtva zsebébe tette. Majd mellé sétált. A fiú is így tett, miközben a saját papírját nézte, még mindig, amin csak ennyi állt:

"Szeress engem!"

éjjeli K.O. - reményekkel telve. :-)

23.46 van.
Ez a második éjjel, amit Fruzsival töltök facebook chaten, közben pedig beadandót írok. Feldob ez a csaj, komolyan! :-)
Ma kb 20.15-től írom őket, és eddig 3 van kész. A negyediket átküldtem Fruzsinak. annyira aranyosan lelkes, furcsa, hogy ami nekem már unott és lerágott, az neki érdekes és izgalmas. Hogy pörög, megzabálom.

Visszatérve, elég fáradt vagyok. De tudjátok hogy van ez, ki mit vet, azt arat. Ha holnap elfogadja a tanár a késett feladatokat, akkor már csak egyet kell megírnom péntekre, 2-t keddre + kedden még zh-zok is talán, de lehet, hogy csak szimplán megelégszem a kettessel, vagy kikönyörgök egy 3-ast.
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem van olyan tanárom (konkrétan médiatervezés) akitől frászt kapok. Unszimpatikus, flegma, lenéző, lekicsinylő hangnemet használ, és leértékeli minden munkánkat és feladatunkat. Ennek ellenére előző félévben úgy adott 4-est, hogy bele se olvasott a beadandóimba, csak utolsó órára be kellett vinnem. Megnézte megvan-e mind a három, és csak azért nem 5-öst kaptam, mert többet hiányoztam a kelelténél. -.- Mi a hekk ez? Nem mintha zavarna. Örülök. Bár a többi tárgyból fele ennyire se kegyelmesek az osztályzásnál. De azok a tanárok legalább jófejek és korrektek.

Mivel az elmúlt fél évben semennyit sem foglalkoztam az iskolával, így érthető, és jogos, hogy most minden időmet, energiámat, és gondolataim 70%-át ez tölti ki. És mi lenne még itt, ha a záródogát is idén írnám...! anyás!

23.59 - lehet, hogy a 4. beadandót csak holnap reggel fejezem be.

Idepakolok pár képet, amik hangulatfestenek kicsit, és leírják milyen stílusú magazint szeretnék csinálni a laptervembe és kilövésbe. (nem baj ha nem érted. :D)

                                              

   
                    

Egy reggel

Már rég hallottunk felőle, gondoltam meglátogatom. Jártas vagyok náluk, bármikor bemehetek, szólnom sem kell. Nem akartam zavarni, úgyhogy csak a szobája ajtaján keresztül néztem, hogy mit csinál, hogy van.
Épp az ágyán ült, nemrég kelhetett fel, mert még pizsamában volt, betakarózva. Ölében laptop, maga mellett pedig reggeli. Emlékszem még, hogy kedvenc étele az egész földön a "tökéletes szendvics", amit csak ő és nővére tudtak elkészíteni. Most is azt evett. Vagy legalábbis úgy tett, mintha. Nem volt étvágya. Olvasott valamit. Fontos valami lehetett, mert komoly lett az arca, és a szemén láttam, hogy felzaklatja. Aztán már csak az arcán legördülő könnycseppet láttam. Csend volt az egész lakásban, senki nem volt otthon rajta kívül.
- Tudnál nekem segíteni? - szólalt meg. Őszintén szólva kicsit megijedtem, nem tudtam, hogy észrevett. Aztán kiderült, hogy nem nekem szólt, mert egy férfi jelent meg az ágya mellett, és leült mellé csendben. Megsimogatta a lány arcát, mire ő zokogni kezdett.
- Nem tudom miért sírok igazából. Ne haragudj! - mondta a férfinak halkan.
- Semmi baj. Csak én látom, nem kell bocsánatot kérned.
- Tudod, sokszor nehéz embernek lenni. Állandóan a hangulatunkra és az érzéseinkre vagyunk utalva. Sokszor érezzük magunkat gyengének, vagy kevésnek valamihez... és ez engem nagyon zavar. Sokszor nem szeretek ember lenni.
- Tudom miről beszélsz. Nekem is nehéz volt. Lehet, hogy nem tudtad, de azért sokszor nekem is voltak gyenge pillanataim. Nagyon nehéz volt megszoknom az emberi létet. - mondta megértően a férfi, közben lecsukta a lány ölében a laptopot, félretette, és a reggelis tányért a lány elé tolta. - Egyél, kicsit.
Miközben a lány újra reggelizni kezdett, a férfi folytatta.
- Nagyon sokszor éreztem magam egyedül. Úgy gondoltam, nem értenek meg az emberek igazán...
- Igen! Én is pontosan így érzek sokszor! Magányosan, kirekesztve. - vágta rá a lány, félig teli szájjal. A férfi elmosolyodott. A lány folytatta.
- Félek, hogy mindig egyedül kell majd lennem.
- De hát soha nem vagy egyedül!
- Persze, mindig ezt mondjátok. De valahogy mégsem érzem, hogy mindig mellettem lennétek. Olyan ritkán látogatsz meg így, mint ma. Szeretem, amikor mellettem ülsz, és beszélgetünk. De nem mindig jössz ide hozzám.
- Én egész nap veled vagyok, mindig.- majd felkuncogott. - tudod milyen nehéz elférni veled egy zsúfolt villamoson? A heringpartykat én sem szeretem ám. - majd a lányra kacsintott.
- Hihi, hát igen. Gondolom a futást is unod már. Meg hogy hiába futunk, úgyis rendszerint lekéssük a buszt meg a vonatot. - együtt nevettek, majd a lány felsóhajtott.
- Gondolod, hogy begyógyulnak valaha a sebek?
- Úgy érzed meg vagy sebezve?
- Nem. Úgy érzem megsebeztem másokat.
A férfi közelebb hajolt, és olyan mélyen nézett a lány szemébe, mintha a lelkét látná legbelül. Beleborzontam, de a lány jól tűrte. Majd újra könnyezni kezdett. Erre a férfi már távolabb hajolt.
- Fáj igaz? - kérdezte.
- Még igen. De tudom, hogy meggyógyítasz. És amíg velem vagy, nincsen baj.
- Nem gyógyítalak meg. Már meggyógyítottalak. Amíg velem vagy, addig egészséges vagy. Rendben?
- Rendben.
Mindketten mosolyogtak, majd a lány hirtelen a férfi nyakába borult - mire a szendvicsek a földre estek - és szorosan belekapaszkodott.
- Ne hagyj el jó?!
- Én soha nem hagylak el. - majd eltolta magától, de két kezét még a lány vállán tartotta és mélyen a szemébe nézett - még a legmagányosabb percedben sem vagy egyedül. Bármikor beszélgethetünk, csak szólj! Én veled vagyok. Akkor is, ha olyat teszel, amire nem vagy büszke, vagy ami miatt szégyelled magad. Szeretlek Téged, ezt soha ne felejtsd el! - majd újra átkarolta a lányt.

Nem akartam megzavarni őket, úgyhogy nem mentem be beszélgetni velük. Elég volt a tudat, hogy Ráhel jó kezekben van. :)

Maradj csendben, légy óvatos.

Mint a saját népe közt bujdosó Dávid, hírt adok magamról. Nem adom meg magam, csak egy apró hírfoszlányt adok tudtára azoknak, akiknek fontos tudniuk. És a kis hír majd szájról-szájra terjed, lesz aki hozzátesz, lesz aki elvesz belőle. De a hír attól ugyanaz.

Fruzsinám, úgy döntöttem, neked írok most. Egyszerűbb úgy blogot írni, ha egy-egy bejegyzést valakinek írok. Nem tudom miért.
Az történt, hogy tegnap a kegyelem egy új szintjét tapasztaltam meg egy tanáromon keresztül. Soha, semmit nem tettem, hogy kivívjam a tanárok szeretetét, vagy figyelmét. Soha nem adtam bizonyítékát annak, hogy elfogadjanak, hogy bizalmat szavazzanak nekem. És ami számomra fontos, hogy nem mutattam meg nekik mire vagyok képes. Semmit nem láttak, nem ismertek meg belőlem. Ennek ellenére valami mégis történik, amikor tanáraimmal beszélgetek. Látnak bennem valamit (Valakit), és az alapján viszonyulnak hozzám. Pozitívan. Főiskola ez kérem, nincs tanár kedvence, nincs kivételezés. De valami megmozdul a tanárokban.

"Ennél többre vagy képes. Intelligens csajszi vagy."

Sosem éreztem, hogy kitűnök. Sosem törekedtem arra, hogy észrevegyenek. Nem rajongtak körül. Én így vetettem. Csendes példa igyekeztem lenni. Úgy látszik akkor ez a módja. Nem a számmal mutatok példát, hanem a cselekedeteimmel, a hozzáállásommal. És amikor bajban vagyok, Isten a tanárokon keresztül mutatja meg, hogy a kegyelem minden helyzetben működőképes. Akkor is, ha én hibázok.

Szóval idén nem írok szakdolgozatot illetve záróvizsgát. De sikerülni fog minden tárgyam. Csak csendben kell maradnom, és tennem kell a dolgomat. Nem ordító oroszlánként rohangálni ide-oda. Csak akkor lehetek erős, ha nem akarom fitoktatni erőmet, hanem belátom, hogy emberi erőm mit sem ér. Nade az Istené! ;-) 

Ez a kép egy éve készült. Azóta megnőtt a hajunk. :-)))

Óvatosnak lenni nem azt jelenti, hogy félve élek. Hanem hogy figyelmes vagyok, és körültekintő. Ne kelljen még egyszer ugyanabba a csapdába beleesni. Amit nem mellesleg sokszor magamnak ások. -.-' :-))

Fruzsi, ez történt egy éve, olvasd csak! :-)
http://rashisdiary.blogspot.com/2011/04/jobb-ketten.html

Az ő paráznasága nem nagyobb bűn, mint az én ítélkezésem.

Valaki azt írta, hogy a mélypontokból jön a legtöbb ihlet. 

Ez most nem mély pont. Legalábbis nem az enyém. Ez a világ mélypontja. A hely, ahonnét azt hisszük nincs lentebb. - Pedig ó dehogynincs.

Itt az ember csak bámul értetlenül. Kérdések sem tudnak megfogalmazódni az agyában, csak üres szemmel néz ki a fejéből. Ez az a pont, ahol körülöttem a srácok "zöldet" szívnak. Ahol a lányok mindenen csak vihognak. Ahol a férfi még csak kisfiú, és a nő meg még kislány. Itt nem gondolkodik senki, csak hagyja, had sodorja az "élet". Az a fajta, amit ő annak hisz. De közben csak egy játszótér. Mert játszóteret csináltak belőle.

Senki semmit nem vesz komolyan. 

"Ennyi az élet, aztán elillan. 

Élj a pillanatnak, élj önmagadnak!"

És az ő életük tényleg ilyen. Az iskolában gyerek üti a tanárt, vagy a tanár degenerálttá neveli a gyereket. A főiskola már csak üzlet. A legutáltabb nap a hétfő, a legjobb meg'a szombat. Mert party van. Party bizony. Kell az a platform, na mg a virág/párduc mintás mini, amire a srácok csorgathatják a nyálukat. És már nem menő a férfias kiállás. Most már a komolytalan, éretlen gizdulás a menő. Nincs itt min csodálkozni, ezek tények. Tudod te is, hiszen köztük élsz. Vagy egy vagy közülük.

Most valaki rámszólt. Nem hallottam. Tudod, ez egy ilyen figyelmeztetés szerű. Belülről hallod. Mélyről jön. Nem a mélypontról, hanem a szíved legféltettebb rejtekéről.
Szóval a hang azt mondja: "Én sem vagyok jobb."

A kereszténység nem arról szól, hogy tökéletesek vagyunk. Arról szól, hogy elfogadjuk tökéletlenségünket, és továbblépünk azon. Arról szól, hogy hagyjuk, hogy Krisztus legyen tökéletes. Bennünk.

apróság, de nekem ez fontos. :)

Örülök, hogy mióta én vagyok itthon az egyedüli nővér, többször dönthetek saját belátásom szerint.

Mondjuk az kicsit zavar, hogy néhányan úgy gondolják, hogy hamarosan kiöregedek a pártalálós korból. :) aranyosak az ilyen gondolatok. Addig a pontig, amíg megmaradnak gondolatoknak.
Azt mondták, jó lenne, ha mennék ifitalálkozóra, mert hátha ott lesz ő-meg-ő-meg-ő, és még ő is. Aztán úgy döntöttem, hogy az adott hétvégén ifi/tini-találkozók helyett inkább valami kevésbé fiú-lány-ismerkedés szagú eseményre mennék. Mondjuk egy női konferenciára, minél messzebb!
És hogy erre eddig mi a volt a reakció?
Nos ez:
-Úgysem fogod jól érezni magad.

Ugyan... :)

egyébként sem csipázom, ha valakik csak azért járnak ifitalálkozókra, hogy "legális" körülmények közt flörtölhessenek. kinőttem/lezártam azt a korszakom. és ennek nagyon-nagyon örülök! :)

A fejezet címe: gratulálok Ráhel!

Fura, hogy az agyam kétféleképpen reagál a nyomásra. Vagy rohamtempós cselekvésre késztet, vagy leblokkol. Az előbbi fordul elő sűrűbben. De most az utóbbi állt be.

Annyi mindent kaptam magam köré, és húztam a végtelenségig (vagy legalábbis közelebb a határidőkhöz), hogy most állok (igazából ülök) kitárt karokkal, értetlen fejjel és nem tudom mihez kezdjek, mihez kapjak hirtelen. Kezdeném azokkal, amik jobban sürgetnek, de akkor a hosszabb határidejű dolgokra marad kevesebb időm. Kellett nekem olyan szakmát választani, amihez ész kell. Olyat kellett volna, ami rutinból megvan.
De neeem, nekem mindig különcködni kell. Persze. És akkor nesze nekem ihlet-válság. Épp, amikor a záródolgozatom 30%-ának már rég készen kellene lenni (én meg még csak azt sem tudom milyen szakirodalmakat olvassak). És amikor 3 héttel visszamenőleg el vagyok maradva beadandókkal, az egyéb fakultatívan vállalt-de-nem-teljesített dolgokat még nem is említettem. Emellé még jön, hogy a Múzeumban is feladatokat vállaltam, mert szeretem csinálni! De nem gondoltam bele, hogy már így is 8 felé áll az agyam.
Ja, és azt hiszem holnap info ZH. De ebben sem vagyok biztos. -.-'
Talán ideje lenne kinőnöm a "ráérünk arra még" gondolkodásmódomat!
De legalább jó barátságot kötöttem az energiaitalokkal. Gyakorlatilag szakértőnek mondhatom magam.

Egyébként nem viselem olyan könnyen, mint ahogy látszik. Csak remélem, hogy ha már az alvás nem nyugtatott le (mert konkrétan azt álmodtam, hogy a stressztől és az idegességtől gyomorfekélyem lett, összeestem suliban, és bevittek a kórházba -.-) legalább az írással kijön belőlem a feszültség. De ahogy látom, ez sem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
Legszívesebben hagynék mindent, és nem vennék tudomást a feladataimról. Az a legegyszerűbb, arra bárki képes. Tudom, mert ezt csináltam az elmúlt fél évben, és hát hol tartok most...

Irány a hűtő, vár az esti energiaital-adag. Aztán megírok 2 beadandót (remélve, hogy a tanár még elfogadja), és ha lesz még időm, átnézem az info feladatokat. Talán ha egyesével nézem a teendőket, nem pánikolok be annyira.

A másik oldal meg...
Tudom, hogy nem véletlenül kaptam ennyi mindent. Isten pontosan tudja, hogy miért ad ennyi vállalható terhet, mert azért ezekbe még nem szakadok bele. És tudom, hogy nem élet-halál kérdésről van szó. És azt is tudom, hogy végül minden a helyére kerül, ha én is adom magam hozzá, és a legtöbbet hozom ki magamból. Mert vannak csodák. (Nálam ez már a csoda-kategória) Egyszerűen csak ember vagyok, és még sok dologban kell formálódnom, fejlődnöm. És ha kérek erőt, akkor kapok. Csak

Már nincs 5 kenyerem meg 2 halam. Addig húztam az időt, hogy 2 kenyerem meg fél halam maradt. De ha ezeket most már tényleg odaadom, akkor jöhet a csoda. Igaz...?

És azt nem is mondtam, hogy frufrum lett. :)

Nem terveztem.

A következő szösszenetet "megrendelésre" írtam. De végül nem adtam le. Viszont valamiért nagyon a szívemhez nőtt. Remélem máshoz is szól. :)



Rebeka

Felgyúltak a fények, és Rebeka kilépett a függöny mögül. Ez a gyönyörű fiatal lány égett az Úrért. A szeméből áradt a tisztaság és az eltökéltség. Tudta hol a helye. Biztos volt abban, hogy amit csinál, annak célja és értelme van.
Hevesen dobogott a szíve, ahogy a színpad elejéhez sétált, és mikrofont ragadott. A nézőtéren több százan ültek, de ő a vakító reflektoroktól alig látott. Mindenki őt nézte.
Aztán beszélni kezdett. Egy lányról, aki a parázna élvezeteknek és vágyaknak élt. Kapcsolatból kapcsolatba lépett, és kihasznált másokat. Egy lányról, aki öntelt, képmutató és egoista volt. Egy lányról, aki átgázolt másokon céljai elérése érdekében, és akiben erkölcsi érték alig volt fellelhető. Ez a lány valaha ő volt. Aztán találkozott valakivel, és valami új kezdődött.
Rebeka elhallgatott és csak állt némán a színpad közepén. Egy pillanatra becsukta a szemét,  majd mosolyogva folytatta:
„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt és íme: új jött létre.”

Debreceni "újkezdet".

Ülök a koli szobában, és libatöpörtyűt majszolok. Anya csinálta. Isti - egy kolitársam- szerint a töpörtyű férfias kaja. A kezem ragad, mert a mézes sütiből kifolyt a méz, és összekentem vele a kezem. Csak a sütikben szeretem a mézet.
Próbálok valami olyat leírni, aminek köze van ahhoz, amit az elmúlt három napban kaptam Debrecenben. Nem szeretnék sablonos lenni, vagy ömlengeni, sem jelentést írni a Szabker Ifikonfi 2012 minden egyes mozzanatáról.
Nem azért, mert nem lenne mit. Annyi, de annyi dolog történt bennem, és annyi üzenet talált el, hogy hűűű! De csak egyet emelnék ki itt a blogban.

"...mert vizet fakasztok a pusztában, és folyókat a sivatagban..." - Bumm! Robbant bennem! Nem keresztülmennem kell a sivatagon! Egek, hát nem túlélnem kell a pusztát! Ez nem a pusztai vándorlás időszaka! Annak már rég vége! Ez a csodák időszaka! Amikor pusztából, a sivatagból oázis lesz! Amikor a "semmiből" víz fakad, és új dolgok kelnek életre! Nálam ezt jelenti az ÚJ KEZDET!

Most is úgy dobog a szívem, hogy alig bírok magammal!

Változás bennem, változás körülöttem, változás a körülöttem lévő emberekben!

Debrecen -  (ott vagyok, ott vagyok! :)

Apróságok

Ez a post az "ezek történnek manapság" vagy "jelentéktelennek tűnő felesleges információk" címet is viselhetné. Akár.
Mert Fru hiányolja a helyzetjelentős bejegyzéseimet. :)))

Szóval:

* Mostanában sokat lógok suliból :$ (mentségemre szóljon, hogy többnyire azért, mert van helyette dolgom, és nem számít hiányzásnak, mert a csoporttársaim jófejek, és ügyesen aláírnak a jelenléti íven - tudom, ilyet nem szabad. :-/ )

* Anya sűrűn dolgozik Pesten (kb 2 hetente) úgyhogy többször előfordul, hogy suli helyett inkább besegítek nála - ma is ez volt, és sokkal jobb lett a napja. :)

* Beadtam a felvételi jelentkezésemet.
A sorrend:
1. Debreceni Egyetem - komm.&média. - államilag támogatott
2. BKF - komm.&média. - költséges
3. DE - komm.&média. - költséges
A sorrend még változhat, de úgyis oda vesznek fel, ami a legjobb lesz.

* Jogosult lettem tanulmányi ösztöndíjra. ^^ (életemben először!)

* A szemem színe kezd megváltozni. Kívülről egyre jobban zöldül be a barna rész. Szóval most zöldesbarnás-barnászöldes, de a pupillám körül még világosbarna. :)

* Rájöttem, hogy vannak sunyi, simlis virágárusok, akik lefagyasszák a vágottvirágokat. Ezt a mit sem sejtő vásárló nem veszi észre, csak abból esik le a turpisság, hogy 1 nap után lekonyulnak és elöregednek a szépségek.

* A szemem mostanában nagyon érzékeny - sajnos még nem tudom, hogy mire. Állandóan bekönnyezek.

* Ma tornacipőben voltam. ^^ - és NEM FÁZTAM!

* Nálam már kezdődik a tavasz. Nagyon rákészültem, de most óvatosabb vagyok, nem öltözök rögtön lenge ruhácskákba. :)

* Megtaláltam az illatom. Tudtam - reméltem -, hogy mindenkinek van egy parfümillata, ami a legjobban illik hozzá. Az enyém, meglepő módon, ugyanaz, mint ami anyának volt 10 évvel ezelőtt. (Salvador Dali - Dalissime) Karácsonyra kaptam, és ismerős volt, aztán elárulta, hogy neki ez volt régen a kedvence. Azonnal beleszerettem. Már a második üvegnél tartok. :$ :D

* Ismét kinyírtam egy fülhallgatót. Ezúttal a 2 hónapos telefonomhoz tartozó fülest... :D

* Rájöttem, hogy a krumplipüréporból készült krumplipüré íze nem hasonlít a krumpliból készült krumplipüré ízéhez. Borzalmas.

* Fagyasztott húsból szoktam csinálni magamnak főtt kaját.


* A hétvégén Debrecenbe megyek Szabker Ifikonfira, és nagyon várom! - már csak azért is, mert Mersziéknél fogok aludni! ^^

* Bűntudatom van, amiért nem vettem múlt héten az IKEA-ban leárazva rózsás ágyneműt. A héten már nincs leárazva. :-(

* Még mindig szeretnék tetoválást. :$ - remélem, kinövöm ezt a korszakom, mielőtt tényleg megcsináltatnám. (no para, anyáék egyelőre MÉG nem engedik.)

* Még mindig szeretnék plusz egy fülbevalót. - Ezt sem engedik... :D

* Kaptam mini rózsabokrot szülinapomra. De félek, hogy meg fog halni (sajnos a koleszban valamiért meghalnak a növényeim, pedig rendesen gondozom őket), úgyhogy haza fogom vinni, és elültetem. :)

* Egy csomó rejtett-rágcsám van a koliban. Édes és sós, ha éjszakai-piknikhez támadna kedvem. Babikának ne szóljatok! ;)

* Kedvenc pezsgőm a rosé, és a Somersby még mindig jobb, mint a Strongbow Gold (ha már alma cider). :P :D (csak hogy valami olyasmit áruljak el, amit eddig kevesen tudtak rólam :) )

Azt hiszem ennyi. Fru, remélem elégedett vagy! :D

Szaladok a buszhoz, nem tudom mi legyen a címe...

Mostanában sokat hallgatok zenét. És - mivel hál'Istennek a telefonomon nincs rádió - keresztény zenéket. Bár most már újítani kéne,mert 2 hónapja csak 3 Newsboys és egy Kari Jobe album van rajta, és már minden számot kívülről tudok. De ez nem is annyira lényeges. Csak beszélhetnékem van. Szóval azt akartam elmesélni, hogy egy mondat jutott eszembe, ami az egyik (már fogalmam sincs melyik) számból maradt meg.

Nothing can separate, even if I run away.

Az mennyire komoly szeretet, ami akkor sem múlik el, ha én tiltakozom ellene? Konkrétan elrohanhatok, mégsem változik. Én magam sem tudok tenni ellene. Ezt még én is alig fogom fel. Épp azért, mert nem logikus. Mert nem emberi. És itt elakadt a szavam... Meg kell tanulnom értékelni ezt a szeretetet.

Valahol máshol folytatom. Kaptam valamit. Életet. És hálás vagyok! Mert nem csak úgy kaptam, hogy "Tessék, itt van, éljed!", hanem minden "kiegészítőt" kapok hozzá minden nap. Azt viszont én döntöm el, hogy használom-e ezeket a kiegészítőket. (értsd: lehetőségek, ajándékok)
Nagyon nagy hála fakadt fel bennem.

Pár hete Szimivel vagyunk az egyik ifi sejtcsoport (közismertebb nevén házicsoport vagy HCs) vezetői. Elég nagy kihívás, mert sokszor alkalmatlannak érezzük magunkat, de kezdünk megtanulni együtt dolgozni. Kiegészítjük egymást. Szimi az egyik legtisztább lány, akit ismerek. Feltétel nélkül bízik istenben, óriási hite van (a termete ellenére :) ) és gyönyörű a hangja. Sosem álltunk igazán közel egymáshoz, bár nagyon jól elvoltunk egymás társaságában. De ez a feladat pont jókor hozott össze minket. Tegnapi alkalom után beültünk az Árkádba, és nagyon sokat beszélgettünk. Tervekről, vágyakról, történésekről. És arra a felismerésre jutottunk, hogy ennél több van Istennél. Sokkal-sokkal több! És nekünk kell ez a több! Itt az ideje, hogy lássuk az ígéreteket megvalósulni! És hála van bennem, mert tudom, hogy csak kérnünk kell, és meglesz. Végre úgy állok két lábon, hogy tudom mit akarok.
Eddig nem mertem terveket, vágyakat megfogalmazni magamban. Nem gondolkodtam konkrétumokban. De az Ige arra buzdít, hogy tárjam fel kéréseimet és vágyaimat Isten előtt. Ne féljek kérni. És ha nem lesz meg, amit elterveztem, akkor sincs baj, mert legalább tudom, hogy még az én elképzelésimnél is jobb az Atyám terve!

Nagyon örülök, hogy védelem alatt vagyok. Ráébredni arra, hogy én voltam a saját fejlődésem és előrelépésem akadálya, csak az első lépés. De egy lényeges lépés. Innentől már csak puhul a szívem. Tanulok megbízni másokban, és tanulok szeretni másokat. Most nem átlépni kell falakat, hanem ledönteni. Fájó szívvel rombol az ember olyan falat, amit saját maga épített. De mindenek megvan az ára. És mindennek megvan/meglesz az eredménye. :)